
Annak idején, mikor még szóba se került a jelöltsége, saját kútfőmből merítve csaptam a homlokomra: Sólyom for President!
Aztán következett az egész országra nézve kínos huzavona a megválasztása körül, ami már kellemetlen szájízt hagyott maga után.
És bizony a működése kínos csalódást keltett bennem. Kialakult valami olyan kép, hogy ez az ember túl magasra került (elérte az alkalmatlansági szintjét, ahogy annak idején az angol bürokráciát elemezve Eckersley mondta:) és bizony folyamatos jobboldali elfogultságot tapasztaltam megnyilatkozásaiban.
Mikor Szíjjártó-papagáj sokadszorra kezdte "Köszönjük, Elnök úr!"-ral a Fidesz kommentárját valamely elnöki döntéssel kapcsolatban, ez az érzésem egyre fokozódott.
Mintha csak a köztársasági elnökünk egyetlen funkciója az lenne, hogy okkal-ok nélkül Gyurcsány kezdeményezései ellen feszüljön, bátorítva az ellenzéket is, hogy feküdjön keresztbe az amúgy is felemás, bátortalan reformkezdeményezéseknek.
Nos, ez a korszak most lezárult. Új kormány alakul, Sólyom nagy örömére és buzgó asszisztálásával (no persze, ez a dolga:).
És a köszönet? Pokorny máris (nyilván nem véletlenül) azt nyilatkozza, hogy nem fogják S.L.-t jelölni egy második ciklus betöltésére.
Orbán elismerő nyilatkozatainak is az a mellékzöngéje, hogy a "mór megtette kötelességét, a mór mehet". Naná, egy ilyen öntörvényű, néha szeszélyes és kekeckedő ember még esetleg be-beszólna az új rezsimnek és megbontaná a fenenagy "nemzeti együttműködési programot".
Hát nem, Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! Aki nincs velünk, az ne is legyen!