Egy idézet

Pár perccel azután, hogy az előző bejegyzést (Hangnem) rögzítettem, találtam rá erre az elgondolkodtató részletre Babits Mihály: Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom c. regényében:

"Ahhoz, hogy az embernek rossz híre támadjon, nem kell sok visszaélés. S akinek hatalom van a kezében, nincs is szüksége visszaélésre. A hatalomnak meghódolnak akkor is, ha nem gyakorolja az ember. S a hódolók bosszúja: a pletyka és a rágalom. Ennek sohse volt jobb fészke, mint a fogolytáborok s vesztegzárak."

Hangnem

Évek óta rossz érzéssel, sokszor már végképp elundorodva olvasok politikai tartalmú blogokat. Hiába normális hangvételű, gondolatébresztő maga a bejegyzés, a kommentekből a legtöbb esetben habzik a szenny, a gyűlölet. Ha lehet, ez a tendencia méginkább felerősödött most, a Fidesz által fölényes többséggel megnyert választások után. Ha bármilyen hangnemben és igazságtartalommal is, de olyan kritika jelenik meg a vesztes oldalról, mely a kormányra kerültek intézkedéseit bírálja, hatalmas hangerővel zúdul fel a sértett jobboldal és hihetetlen frusztráltan elkezdik mantrázni "a bezzeg az elcseszett nyolcévben" kezdetű panaszáradatokat. Szó nincs örömről, az újrakezdés vagy más irányba indulás lehetőségéről. Csak a dühödt gyűlölet és bosszúvágy kórusa hangzik. Mintha csak igazságtalanul valami fogolytábor szögesdrótjai mögé zárt elítéltek ordítoznának és ráznák ökleiket. Foglyok ők valóban, saját előítéleteik foglyai. Talán pont ez az oka annak, hogy a leghangosabban éppen az előítéletekkel, a másik oldal iránti fékezhetetlen gyűlölettel vádolják ellenfeleiket.
Tény és való, hogy mindkét oldalnak megvan a maga primitív, műveletlen, tahó népsége. A saját műsoraikba betelefonálók, akiket a velük elvben egy platformon álló szerkesztők is szégyellenek. "A pártok rettenetes tagsága" - ahogy annak idején, a Csurkával az MDF-en belül bírkózó Antall József rezignáltan megjegyezte. De azt a gátlástalan, fröcsögő, a másik elüldözését, sőt kiirtását is fel-felvető hangnemet, ami most,mikor mindent megnyertek,irracionális, végképp indokolatlan, csak a jobboldal engedi meg magának.

Hepp Béla: Kié lesz majd?

Kié lesz majd a rézkilincsünk,
a függöny ami az ablakon csüng,
kié a kertben az orgona, a körte,
a kopott kabátú vigyorgó kertitörpe,
kié az út, az árokparti bokrok,
a szegélykő, a szürke villanyoszlop,
a sín, a hasbeszélő sárga villamos,
a víz, ha szomjat olt vagy új-tisztára mos,
kié a folyópart, ami még megmaradt,
a tóban ezüstként megcsillanó halak,
az erdő fái, a zöldborzas dombhátak
a mezőn a kalászban hajlongó alázat,
a mindent betöltő végtelen madárdal
a régi dicsőségben térdre omló várfal,
a hajó, a vasút, a gyár, a föld...
nem azért vagy, hogy mindezt örököld,
ha nézed, fizess, az illatuk sem olcsó,
ha érte jöttél, itt te vagy az utolsó,
adóforintjaid most másra kellenek,
hogy felemeljük /már részben/ a nemzetet.
Az ár, a kár, s a jó piár a vállunkon marad,
zsebünkbe túr újra az éhes sáskahad,
hogy újra s újra járjuk a „szebb jövő” kanosszát…

mondd, kié lesz majd, kié lesz ez az Ország?

Egy olvasmány ürügyén

Mostanában kerülöm az aktuálpolitikai olvasmányokat. Lehetőleg valami jól bevált klasszikushoz folyamodok, hogy az olvasás órái alatt legalább kikapcsolódhassak a napi politika "kocsmájából". Mégis, mint ahogy a viccbeli Mórickának, akinek mindenről "az" jut az eszébe, nekem is újból és újból beugrik valami. Thomas Mann örökbecsű műve kapcsán pl. a következők:
A tavalyi évben a jószándékú és szerintem társadalmilag igazságos vagyonadó-kezdeményezés, melyet alapvetően a saját kormánya háta mögül kifaroló MSZP-frakció herélt ki és tett felemássá, így végül is igazságtalanná, azon túl, hogy újabb szöget vert a szoci kormányzás koporsójába, még egy következménnyel járt. A bűnrossz kormányzati kommunikáció, valamint az ellenzék tudatos félrevezető manipulációi és sajtókampánya a tájékozatlan, sokadszor megvezetett jónép szemében végképp lejáratta az ilyenfajta adónem bevezetésének a gondolatát. A hülye panelproli (mielőtt valaki felhorgad, közlöm, hogy jómagam is lakótelepi betonkégliben lakom:), akinek még véletlenül se kellett volna egy buznyák örökösödési adót se pengetnie az eladhatatlan ingatlana után, beállt tolni a nagytőkések szekerét e téren (is). A markába röhögő Fidesz most arathat. Simán, nagy "társadalmi elfogadottsággal" átviheti azt a tervezett módosítást, mely szerint a lózungokban agyoncsepült "oligarchák" mindennemű erőlködés nélkül átörökíthetik fattyaikra az összeharácsolt vagyont. A második, harmadik generáció már tisztára mosott pénzt, vállalat- és ingatlanbirodalmat örökölhet.
Hogy mi, egyszerű népek miből meríthetünk keserű vígaszt? Hát, talán abból, hogy amiként a Buddenbrook kereskedőház leszármazottai, a mi nagymenőink gyermekei sem lesznek különbek... és ugyanúgy elkorcsosulva, saját öröklött kényelmükbe eltespedve tékozolják majd el örökségüket, melyért a világon nem kellett már semmit tenniük.
Vagy azért kívánjak nekik mégis sok sikert, további felvirágzást és fejlődést, hogy az én utódaimnak mégiscsak legyen hol cselédkedniük? Nehéz dilemma ez.

A foci VB ürügyén

Most, hogy Dél-Afrikában javában zajlik a futball világbajnokság és persze minden szurkolónak megvan a maga tippje, titkos favoritja, egy fura párhuzam jutott az eszembe.
Mennyivel jobb egy totószelvényt kitölteni, mint egy választólapot! A totóban egy téves "X" sokkal kevesebb kárt okoz. Az ember legfeljebb nem nyer. Veszíteni meg csak a szelvény árát veszíti. És míg vár a meccsek eredményére, még szórakozhat, izgulhat is egy jót. Ha nem nyersz, oda se neki, jön a következő hét, az újabb forduló, újabb esélyekkel és reményekkel.
Igaz, a választások éjszakáján is lehet izgulni, sőt, amint láthattuk az elmúlt évtizedekben, némely párthívek szenvedélytől fűtött örömünnepet vagy tragikus gyászszertartást is képesek rendezni az eredmények okán.
Azonban az a nagy baj, hogyha a választások során a férevezetettek, elbutítottak, a politikai kóklerek, vagy okos, cinikus zsákmányszerző ragadozók által agymosott sok-sok ember rossz helyre teszi a maga "X"-ét, annak hosszabb távú és sokkal többe kerülő következményei lehetnek. Például az, hogy ezentúl hétről-hétre már nem önként, szabad akaratunkból mondunk le a "szelvények áráról", hanem egyszerűen, egy adótábla, -kulcs, jogszabály megváltoztatásával egyszerűen kiveszik azt a zsebünkből. A tippjeinkben megtestesülő vágyainkra többé már senki sem kíváncsi, sőt, jobb, ha azokat titokban tartjuk. És bizony, ki tudja meddig várhatunk arra, míg jön az újabb forduló.
A fene egye meg, már totózni sincs kedvem...

Újpesti öböl

A rakpart alsó lépcsőjén leültem.
Sok költő elüldögélt már itt…
A tisztuló Dunának megörültem.
Figyeltem a hullámok fényreflexeit.

Jó, ha nem bántja az emberek szemét
sodródó dinnyehéj vagy más szemét.
Bámulom a gazdagok hajóit, jachtjait,
szajháik selymesbőrű, sima combjait.

Lám, van már, kinek minderre telik,
míg más a gyereknek se adhat reggelit.
A túlparton valahol vihar készülődik.
Elmerengve nézem baljós fényeit.

A király meztelen

Eddig is ki-kilógott a feneke, kivillant ágaskodó, kéjvágyó farka, mikor elvétette tánclépést. De most végre, az igazi premieren, ország-világ előtt láthatjuk végre az Igazi Fideszt, a maga primitíven brutális, kendőzetlen valóságában.
Nyolc év szemforgató hazugságai, baloldali populista dumái és lózingjai után, előbb-utóbb elő kellett jönni a Fiúknak a farbával.
"MI A GAZDAGOKAT SZERETJÜK!
Hiszen mi is közéjük tartozunk (vagy ami késik, nem múlik).
A gazdagokat kívánjuk szolgálni és tovább gazdagítani."

Épeszű ember eddig is tudta, vagy legalább is sejtette ezt. Mégis, valódi, katartikus pillanat volt a lelepleződés, mint amikor az ököl az arcba csap.

Az egykulcsos adó lényege, hogy "kárpótolja" azokat a magas keresetűeket, akik az állami szférában tevékenykedve, nem tudták olyan hatékonyan elkerülni a közteherviselést, mint privát rablóbandákba törmörült társaik.
És nehogy má' megkeserítsük eme barátaink élvezetét, mikor ők és kurváik beszállnak hivalkodóan drága autócsodáikba, yachtjaikba vagy tesznek egy kört magángépükkel a családi birtok felett.
- Ez mind a tiéd lesz! - mondhatják büszkén körbemutatva a kisajátított tájon.
Megnyugodva, hiszen már az örökösödés után se fizetnek be egy huncut krajcárt se annak az államnak a kasszájába, amelyik gazdaggá tette őket.
- Látjátok, nekem volt igazam! - kérkednek majd büszkén a társaságukban - Hiába rinyáltatok, hogy majd jól megadóztatják a kastélyunkat, ha már a cégünk jövedelmét és a privát hasznunkat nem tudják! Lám, a mi fiúnk ezt is elintézte!Se vagyonadó, se örökösödés! Most már az unokáink is gazdagok lesznek!

Nos, a demokrácia lényege, hogy a szavazók nagy tömege dönt. És mint ahogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a szavazó is aszerint válasz pártot, képviseletet magának, hogy ki képviseli a leghatékonyabban az Ő érdekeit.
Valamikor Magyarországot a három millió koldus országának hívták. Mivel a választásokon csaknem három millió szavazó voksolt a pénz hatalmára, a gazdagok összeharácsolt tulajdonát bebetonozó pártra, nyilvánvaló, hogy legalább ennyi gazdag, vagy legalábbis tehetős ember van hazánkban. Ha a családtagjaikat is beszámítjuk, akkor ez már valóban többség. Örülhetünk. Nagyot léptünk előre.
Lassan elérjük a Kánaánt.

Felvégi pofon

A szlovákiai választások eredménye sikertelenséget jelent a Fidesz számára. Eddigi szövetségese, a Magyar Koalíció Pártja nem jutott be a parlamentbe. Valószínűleg azért, mert alapjában véve negatív kampányt folytatott, melynek éle ráadásul a másik magyar formáció, a Híd ellen irányult.
A Fidesz a két magyar párt közül a Hídról szinte tudomásul se véve („az nem is magyar párt!” -jelentette ki Bugárékról pökhendien és nyilvánvalóan igazságtalanul Semjén) kizárólag az MKP-t részesítette kegyeiben, anyagi és erkölcsi támogatásában. Meglehet, hogy pont ez az anyaországi támogatás bizonyult kontraproduktívnak. Főként azért, mert a Fidesz hatalmi politikája, a Jobbikkal vetélkedő nacionalizmusa inkább visszatetszést, mint helyeslést váltott ki az érintettekben, a határon túli magyarokban.
A Fidesz ideológusainak dolgozószobáiban kiagyalt koncepció abból indult ki, hogy a határon túliak megelégednek a jelképes gesztusokkal, a nacionalista jelszavakkal és a kiválasztottaknak juttatott pénzekkel.
A választások során azonban bebizonyosodott, hogy a magyar kisebbségeket nem lehet Budapestről irányítani. Az éppen hatalmon lévő magyar kormánnyal fenntartott jó kapcsolatoknak a kisebbségi magyarok szavazására korlátozott a hatása.
Különösen, ha az anyaországban olyan kormány kerül hatalomra, amelynek első, legsürgősebb intézkedései (Trianon emléknap, kettős állampolgárság) egyértelműen riasztó üzenetet közvetítenek a szomszéd országoknak. Értelmes ember tudja, hogy ezekkel a semmibe se kerülő, percek alatt beiktatható gesztusokkal a Fidesz csak a saját radikálisait akarta lenyugtatni, mint a nyugalomra vágyó főnővér a zártosztály betegeit és a Jobbik szájából énekelte ki a nacionalista kezdeményezés büdös sajtját, de hallatlan arrogáns dolog és nemcsak a szomszédokban, hanem a tágabb nemzetközösségben is megütközést kelt az ilyenfajta türelmetlen, tapintatlan, előzetes konzultáció nélküli törvényhozás.
Megmutatkozott, hogy a kisebbségi magyarok mentalitását nemcsak az MKP központjában, de Pesten sem ismerik, amikor azt hiszik, hogy számukra a kettős állampolgárság és a zászlólengetés fontosabb, mint a nyugodt élet és sikerlehetőség ott, ahol élnek. Ez jól mutatja, hogy a valós élettől mennyire távol áll a Kárpát-medencében élő magyar nemzet politikai és mentális egységéről alkotott elképzelés.

Talán jobb lenne mindenkinek, ha a Fidesz nem viselkedne úgy a jövőben, mint az alvégi legény a felvégi kocsmában. Mert könnyen lehet még további pofonokat is kapni, ha valaki arrogánsan viselkedik.